Kabátok Közt

Nahát, milyen kicsi a világ! Jött este egy lány, nem volt meg persze a jegye. Kevesen voltak, ráértünk, felajánlottam hogy megkeresem a kabátját. Már első látásra ismerős volt a csaj, csak sehogyan nem tudtam elképzelni hogy honnan. Kivittem a cuccot és megkérdeztem el tudja-e mondani mi volt benne. A kulcscsomója, rajta egy kulcsatartóval, amin egy fénykép van róla meg a barátjáról. Megnéztem, és mintha elkezdett volna derengeni. Megkérdeztem:
- Bocsi, ti nem voltatok Hegyalján a nyáron?
- De, igen.
- És nem vettetek fel stopposokat hazafelé?
- De, ráadásul pont szegediek is voltak. Ááá, te vagy az!!!
Basszus, Tokajból, ami a világnak a másik végén van (ahol a kurta malac túr, Miskolcon is túl), na onnan hoztak minket haza haverommal! Vagy negyven percet álltunk a út mentén, kánikulában, hullamásnaposan, fáradtan, mire ők elsőként felvettek minket. Hárman voltak, a csaj, a barátja meg annak az öccse. Lütyő. Aki tetőtől talpig ki volt varrva, piercingelve, és a TAJ-száma volt a csuklójára  tetoválva... (azért, hogyha mattrészegen feküdne az árokban, jönnének érte a mentők, de nem volna nála a tárcája, akkor is tudják a számot) Közben leraktak napközbenre Ózdra, ahol egész nap egy kocsmában ittunk Lütyővel. Majd hazahoztak, mindkettőnket lakásbejáratig. Nagyon jófejek, örök hála érte!

Egyébként kurvaszar hangulattal jöttem le dolgozni, de a munka valahogy élvezhető volt így is. Kevesen voltak, bunkók alig. Megtanultam tálcát pörgetni az ujjamon, nagyon jól megy már. Úgy néz ki hogy a héten minden nap lent leszek a klubban, lesz még időm kigyakorolni. Lent volt Polihisztor Józsi, rég láttuk már (biztos szerzett valami új munkát ami miatt nem ér rá), hallgattunk koncertet (Dystopia a kisteremben), meg persze kártyáztunk. Niki (aki biológus) mesélt DNS-ről, meg kromoszómákról. meg a legyes kísérleteiről. El is neveztem a Legyek Urának.

Hazafeléjövet a taxis osztott meg velünk egy kedves sztorit. Hajnalban beszállt hozzá egy részeg srác.
- Menjünk a picsá*a!
- Bocs, hova lesz a fuvar?
- Mindegy, csak el innen a picsáb*!
- Van egyáltalán ahhoz elég pénzed?
Előkapart a pénztárcájából vagy 40 forintot apróban. Ez viszont sajnos a kiszállási díjat sem fedezte, így nem sikerült a taxis megtudnia, melyik helyet érthette a srác p*csa alatt...

Ez a szó illik a legjobban a tegnapi hangulatunkra: DOOM. Siralmas volt. Az egész úgy kezdődött, hogy vidáman, jókedvűen lementem dolgozni éjszakára. Tényleg, egész nap eszéletlenül jókedvem volt. Hárman voltunk lent: Niki, Bébé meg én. Valószínűleg a főnökék nagy bulira számítottak, csak nem kalkuláltak azzal hogy a város másik két pontján is dumbass partyt tartanak, így igazándiból kevesen is jöttek. Olyan 400-akárhánnyal végeztünk.

A problémát a zene jelentette. Persze minket nem zavarna, ha hangos, vagy szar. Már mindkettőt megszoktuk. De ez nagyon hangos és nagyon szar volt. Már este 10-től elkezdtek játszani a kisteremben, hogy kinek azt nem tudom, mert a dolgozókon kívül kb. ha hárman lent lehettek akkor. És kurva hangos volt. Odamentem szólni a djsrácnak (az a lelkes 19évesfajta volt), hogy halkítsa már le picit, dolgozni sem tudunk tőle rendesen, a vendégek sem hiszem hogy szeretnék, meg minden este fele ilyen hangerővel szokott szólni, és eddig az olyan jó volt mindenkinek... Erre valószínűleg berághatott ránk, mert olyan zenét kezdett el játszani, amitől mindenki mély depresszióba esett. Lassú volt és  monoton, mint a chill-out, viszont elb*szott, sötét borongós hangulatú, mint a goth zenék. Kicsit olyan volt mint a Dvar. Úgyhogy 10től fél 3ig mindenki érfelvágós hangulatban hordozgatta a kabátokat.  A gondolataink az öngyilkosság meg a djpult szétrombolása között cikáztak. Utána gondolom djt válthattak, mert vidám breakbeat ment már zárásig. Kellmes felüdülés volt.

A tegnapi sztárvendégünk a péntekről estékről mindigelmaradhatatlan Béla volt. Megismerhettük a barátnőjét is, természetesen ő is raszta. Igaz, Béla tagadta, hogy járnának, szerinte kicsit káosz van. Kíváncsian várjuk a fejleményeket. Én jövő pénteken is lent leszek és tudósítok a celebvilág legújabb pletykáiról!

Egész jó volt ez a csütörtöki munka. Kevesen voltak. Tulajdonképpen Animal Cannibals koncertre alig jöttek, utána meg kibírható volt. Ami viszont kezd egyre elviselhetetlenebb lenni, az a hőség. Szinte folyik a víz a falakról, annyira fülledt-párás néha a levegő. Remélem lassan majd kinyitják a harmadik termet is, aztán az segíteni fog ezen picit. Bár lehet hogy nem. Vagy kéne nekünk egy ventillátor hátra (vagy klímát beszereltetni...).

Örömmel jelenthetem, hogy Pistu kollégának fejlődik a bűvésztudása. Egy nagycsomó kártyatrükköt tud már, és állati  jók! Javasoltuk neki hogy hagyja itt a ruhatárat és csapjon fel profi bűvésznek, de nem bízik magában, pedig mostmár sajár trükkjei is vannak. Bébé meg kanalakat tud hajlítani, mint Geller. Én pedig tudok labdákkal zsonglőrködni. Unalmasabb bulikon majd lehet hogy ezzel szórakoztatjuk a népet. Dani esetleg készíthetne karikatúrát annak aki szeretne (ő rajzszakos, ő a mi kreatív emberünk), a lányok mondjuk táncolnának. Mátté meg énekelne. Vagy ő is táncolna. Egy ötvenesért előadnánk egy egyperces kis műsort. Aztán a végén még akkora sikerünk lenne hogy a nagyteremben lépnénk fel vele... De akkor ki ruhatárazna? (Ez van ha az ember keveset alszik, hülyeségeken jár az agya...)

Niki elmesélte az eddigi legaranyosabb kabárleírását. A srác elhagyta a jegyét (nahát), Niki meg felajánlotta, hogy megkeresi, csak mondja el, hogy nézett ki.

    Most jövök Matematikai modellezés óráról. Utolsó 5 percben elkezdtünk egy feladatot, a "kalapos" problémát. A lényeg (megpróbálom szó szerint idézni a tanárt): a ruhatárba leadnak n db kalapot, de a kótyagos ruhatáros(!!!) összekeveri őket. Mekkora az esélye hogy senki sem a sajátját kapja vissza?
    Nehezen bírtam ki, hogy ne kedjek el röhögni a második sorból:) De most komolyan, a ruhatárosoknak ennyire rossz hírük van mindenhol? Bár ha jobban belegondolok, annak idején én is nagyon útáltam őket... Persze nem őket, csak úgy a helyzetet, meg a sorbanállást, meg a tömeget, meg a sorbanállást. Azt nagyon. Volt is egy dalunk annakidején Máttéval egy Boney M sláger dallamára, a szöveg valahogy így szólt:
"Mocskos ruhatár, sálálálálá
 Mocskos ruhatár, sáá-lálálálá..."

A szerda az kemény lesz. Szerintem. Közgazdászoknak, tanárszakosoknak ingyenes lesz; a kettő az sok. Szerencsére koncert nem lesz, de akkor is. Előre megjósolom a forgatókönyvet: éjfélig nem jön senki, addig kártyázunk/rajzolunk/tanulunk a másnapi zhra/labdázunk/olvasunk, majd pontban 00:00-kor beesnek 500-an. Éjféltől hajnal 2-ig káosz, szenvedés, elborulás; betelünk, majd szépen elfogynak az emberek. Innentől 5-ig már laza az este, aztán mehetünk is haza. Nagyvonalakban. Közben néhányan persze elvesztik a ruhatárjegyüket...

Otthon tusolás, redbull, tanulás, 9től zh, haza, majd alvás. Ha mindegy jól megy 11-kor már ágyban is leszek... De csak azért, hogy a csütörtöki ttk-s bulin friss és üde legyek! Ha dolgozok azért, ha meg bulizok hát azért. Majd elválik hogy lesz.

Bébé egész héten kirándulni van a világ tulsó végén, én meg zhzok, tanulok, még bulizni sem megyek (fáj is a szívem a ma esti PASO koncert miatt), csak holnap fogok majd dolgozni. Aztán reggel kilencre a klubból megyek zhzni. (Csak a RedBull!) A lényeg, hogy ne maradjatok írás nélkül, még egy szösszenetet megosztanék veletek péntekről.

A sztori elejét talán nem is kell leírnom (újak kedvéért: jöna srác, elhagyta a jegyét...). Mátté épp jókedvében volt, nomeg nem is voltak sokan, szóval behívta hátra, keressék meg együtt. Meg is taláták gyorsan, és Mátté feltette a rutin kérdést, el tudja-e mondani, mi volt a zsebében. Ilyenkor elmondják hogy zsebkendő, koton (ez az egyik leggyakoribb válasz), zsiráfos kulcstartó, mi meg megbizonyosodhatunk, hogy tényleg a gazdájának adhatjuk a kabátot. De ennél egyedibbet nem nagyon hallottunk még:
- Igen, egy fluoreszkáló vámpírfog.
Megmuttatta, és tényleg. Ránéztem az órámra, negyed egy volt, eléggé sietős kedvében volt a srác. Csak tippelni tudok hogy miért... (idekatt, de vigyázat, obszcén!!!)

    Páran kérdeztétek már kommentekben, hogy mi is az a pontversenyünk, amit munka közben szoktunk játszani. Nos. A dolog gyökerei még előző évre nyúlnak vissza, amikor még itt sem voltunk (mármint Mátté, BB meg én). Kettő akkori ruhatárosnak volt az a játéka, hogy gyűjtötték az egyes sorszámú, azaz a legelső fogashoz tartozó cetlit. Aki kivitte az elsőt, az kapott egy pontot. A falra ragasztgatták a jegyeket, mindenki a saját sorába, év végén az nyert akinek több cetlije volt. Hogy mit azt nem tudom.

    Ezt fejlesztettük mi tovább. A versenyt minden este lejátsszuk, ha hármunk közül legalább ketten lent vagyunk. Egy pont jár annak aki az alábbiak közül kivisz egyet:
- az egyes sorszámú jegy.
- a 320-as sorszámú jegy. Hámhúsz. South Park-os poén, kultikussá vált már a szám. Aki
  nem érti, az sürgősen töltse le a 3. évad 3. részét.
- az egyik celebünk ruhája. De ő mostanában nem szokott lejárni, meg amúgy sem
  áruljukel ki ő, mert az befolyásolhatná a versenyt.
- a spider-es dzsekik. Ősszel tűnt fel hogy egy csomóan jöttek belül pókhálós mintájú
  kabátban. Az okát nem tudjuk, biztos a Pókember most a divat.
- a Hello Kitty-s cuccok, mindegy milyen, lényeg hogy HK-s legyen.
- közös megállapodás alapján bármilyen extravagáns/különleges/nagyon csúnya kabát.

Pénteken hoztak egy kabátot, amit szavakkal leírni igazán nem is tudok, úgyhogy kénytelen leszek képekkel szemléltetni nektek. Még nevet is kapott. Én vittem be, és ahogy megláttam, éreztem, ez pontot fog érni. Befelémenet megmutattam Pistu kollégának (nagy lelkesen épp kártyatrükköket gyakorolt), aki egyből fölkiáltott:
- Ez olyan mint az egyik Muppet figura! őő... Fozzie!
Íme egy kép Fozzie-ról, elöljáróban:


     

(A baloldali Fozzie, a jobboldali béka csak azért kerülhetett fel a blogunkra, mert állati jópofa! Hogy vigyorog.. Igen, Muppet Show, a legjobb.)







Nos, a kép csak részben fedi a valóságot. Inkább úgy nézett ki, mintha Zoe-et (lásd a lenti képet baloldalt) deréktól nyakig lenyúzták volna (bocs), majd átfestették volna Telly Monster-nek (jobboldali kép). Aztán még valamivel csillogóssá tették volna. Íme:












(Ők egyébként a Sesame Street-ből valók, nem Muppetek, de attól még nagy arcok.)

Szóval ő (mármint a kabát) lett Fozzie, akit kifelé is én adhattam vissza a gazdájának. Megtiszteltetés. A versenyt egyébként én nyertem, 4 pontot gyűjtöttem, a végén már hagytam Bébé-éket, hadd vigyék a spider, nem akartam nullára alázni őket...

Amúgy a győztes nem kap semmit, se sört, se sajtburgert, csak a móka miatt csináljuk. Igen, tudjuk hogy így nincs értelme. Holnap majd írok még néhány sztorit a pénteki buliról, most meg húzok születésnapot ünnepelni.