Kabátok Közt

Mivel már egy hete nem dolgoztam és nem tudom mikor fogok újra, egy újabb szigetes gyöngyszemet osztanék meg veletek. (Nem, nem vagyok munkanélküli, csak én vagyok a beugrós, sosem tudom előre mikor fogok dolgozni.)
Délután 2 környékén járunk, indul a nap, ébrednek az emberek, és mivel a többségük kávéfüggő, hát felém veszik az irányt, abban a tudatban, hogy így csillapíthatják koffein-éhségüket (szomjukat). Mekkorát tévednek... Szóval elém áll egy fickó, mire én barátságosan (talán még egy mosolyt is megeresztve így műszak elején) megkérdezem:
- Szia, segíthetek?
- He?
- Can I help you?
- He?
Csak így, minden mellébeszélés nélkül, másodjára is. Gondoltam megpróbálom mégegyszer, hátha lassú még így reggeltájt:
- Can I help you?
- He?
- Do you speak English?
- He?
Nem baj, beszélek én más nyelvet is, próbálkozzunk:
- Sprechen Sie Deutsch?
- He?
- Parlez-vous francais?
- He?
Igazándiból franciál csak két mondatot tudok, de azért bepróbáztam (a másikat a Moulin Rouge-ból tanultam, nem pont itt és vele akartam elsütni...). Úgy éreztem, megállt a tudományom, amikor észrevette a tehetetlenségemet, és hirtelen visszakérdezett:
- Do you speak English?
Erre mit lehet válaszolni?

Hát ez furcsa volt, ugyanis negyedannyian voltak, mint amire számítottunk. Pedig a szombati 1203 ember után (amin szintén két ruhatáros osztozott...) durvábbra számítottam.
Szóval lent volt max. 400egypár ember (nem néztem meg, mi lett a vége), annak a harmada el is ment koncert után.
Szóval csendes este volt, még bambulni is volt idő, bár nem úgy indult, ugyanis az első 300 ember gyakorlatilag egyszerre jött. Ámde sorakoztak, és ez ritka figyelmesség.
Valamint ma csupa jóarc ember volt lent. Mindenki kedves volt, vidám, jófejeskedett, ketten eleve operetteket énekelve jöttek be, még én is csatlakoztam.
Aztán adtak le nálunk talált diákigazolványt, benne a ruhatárjeggyel, természetesen... Már vártam, mikor jön a csaj, mondom leoltom azzal, hogy neked nem egy hosszú, fehér kabátod volt? De beelőztek a jóhírrel, hogy megvan a diákja. Tökre örült neki. Bár gondolom ez nyílvánvaló.
Illetve azért a néme ki tudja milyen, talán nem is külföldi cserediákok ma is alkottak. Eleve a pasija nyakában lovagolva jött be egy igen részeg leányzó, majd onnan leügyeskedve magát a mellette álló, épp rágyújtani készülő fickó szájából a "can i have this?" kérdéssel, és egy laza csuklómozdulattal kivette a dekket, majd maga gyújtott rá, de eközben elfordult, és lendületét vesztve gyakorlatilag hanyattesett rá. Majd a mellei közül előhúzta a ruhatárjegyét. Ehhe.

Nah, ma este tessenek szurkolni keményen.
kiccsillag konci, legutóbb majd' 1300an voltak, két emberrel fogjuk csapni a ruhatárat, plusz 17-e van => megjöttek az ösztöndíjak és a diákhitel is. Nem lesz vidám...
Viszont ziher, hogy lesz hajnalban poszt. Remélem nem törlődik ki a memóriám az este végére...
Illetve kár, hogy szombaton nem melóztam. Pár dolgot így is sikerült vendégként elcsípni... YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY koncert volt (8 órai kezdésre kiírva, LOL), tehát az átlagéletkor 15 év volt kábé (láttam egy csajt buborékfújóval a folyosón. halál komoly).
Egy pultos mesélte, mikor sörér' mentem, hogy fél perce kértek tőle egy feles martinit... áááááááááá. áá. feldolgozhatatlan dolgok ezek...
Szóval kezeket görcsbe, ma indulok a vágóhídra! És élvezni fogom...

Bizony, új rekordunk született az este, soha ennyi cuccot nem raktak még le hozzánk a ruhatárba. Büszke vagyok, hogy részese lehettem ennek a történelmi eseménynek. Bár nem gondoltam volna hogy így alakul, igencsak meglepődtem kasszazáráskor amikor kiderült az eredmény. Kétszer is át lett számolva de tényleg. Juhé!
Az estéhez egyébként sokmindent nem tudok hozzáfűzni, nem történt semmi érdekes. Többször is beteltünk, anyáztak, mi tűrtük, már megszoktuk.
(Ez most ilyen ingerszegény bejegyzés lett, szar hangulatban telt az egész hetem, de majd holnaptól kaptok rendes írásokat is. Tényleg, becsszó.)

Mégis, mennyi a szólánc-világrekord?
Mi ma este két és fél órán át nyomtuk, utána volt egy kis meló, és elfelejtettük, hol jártunk. Meg untuk is már nagyon...
Komolyan mondom, fél egyig jó, ha 50en voltak lent. Utána sem mentünk sokáig, négyszáz ember se volt összesen. Viszont sok jó stand up comedyt hallgattunk P*stu kollega telefonján...
Volt egy Naggyon unjózan gyerek, mondta, nincs meg a jegye (figyelitek, hogy minden sztori így kezdődik? :P:P) Vele voltak a haverjai, ő elkezdte mondani, milyen cucca volt. Közben a barátja telefonált egy másiknak, hogy a gyerek nem tudja kivenni a cuccát, meg mittomén. Majd miután letette a telefont, közölte, hogy a kabát a haverjuk kocsijában van. Itt mi már kezdtünk kuncogni, majd a gyerek eleresztett egy igen hosszú káromkodást arról, hogy de gecci jó, mehet az esőben ingben a picsába. A haverjai meg röhögtek. Ezért vannak a jóbarátok. Kicsit később visszajöttek, hogy egy másik haverjuk cucca is kéne, neki jegye is van, de nem tudják megszerezni, mert annyira matt, hogy képtelen megmozdulni. De aztán ez is megoldódott hálistennek. Majd mivel az nem tudta
felvenni, ráadták a kocsiban-maradt-a-kabátja-gyerekre, aki még mindig káromkodott, de ezúttal már azon, hogy húzza a jobb karját, mert úgy tele van a zsebe pénzzel. Kis idő után fel is fogta mindazt, amit mondott, és boldogan elkezdett kiabálni: "Gazdag vagyok! Gazdag vagyok!"
A kedvencem ma mégis az volt, mikor jött egy csákó, de még mielőtt a jegyét előszedte volna, benyögte, hogy 176-os. Én meg mondtam neki, hogy szerintem 179-es (hiába no, a memória). Elővette, tényleg az volt. Megdícsérte az emlékezőtehetségem, majd csodálkozva bejelentette, hogy pedig ő fogadni mert volna, hogy 176-os. Én viccesen megjegyeztem, hogy na, fogadhattunk volna legalább egy cigiben. Erre ő megkérdezte, milyen cigit szívok, mondtam, hogy piros malbit. Arra viszont nem számítottam, hogy kimegy a nonstopba, vesz egy doboz cigit nekem, és visszajön vele. Először el sem akartam fogadni, aztán megláttam az aranyórát a kezén, mondom jó, akkor ez nem fogja a földhöz vágni... Úgyhogy shinyhappymittomén, először életemben megfizették az agyam munkáját is :):)

Egy pénteki este dolgoztam, amikor kettő szokatlanul részeg fickó esett be a ruhatárba. Na jó, nem olyan szokatlan ez errefelé. Az egyikük gond nélkül leadta a cuccait, de a másik komoly problémába ütközött: nem bírta levenni a kabátját. Elképzelni sem tudom, mi jelenthette a fő problémát, talán az, hogy egyszerre próbálta kihúzni mindkét kezét, vagy a kabátja volt túl szűk, vagy az hogy irdatlanul be volt b****a. Szerintem a három egyszerre. Végül, három perces elkeseredett küzdelem után (amit mi persze végigröhögtünk), baráti segítséggel, sikerült kiszabadulnia az őt fogvatartó kabát fogságából. És felkiáltott:
- Houdini vagyok!

Vagy valami ilyesmi.
Legalábbis még soha nem kellett 11 óra környékén ennyi embernek magyarázni, miért vannak lent ilyen kevesen (a helyes válasz egyébként: Mert még korán van). Gondolom, ritkán tévednek errefelé.
Más. Ma is volt kiskedvencünk.
Lány kikéri a táskáját "egy pillanatra", ahogy azt szokták. Bár már akkor is feltűnt, amikor leadta, mert ilyen agresszívan rágózó embert még sosem láttam azelőtt. És pukkasztgatott is. Szóval visszarakta a pillanatra kikért cuccát. Ez a mozzanat volt a szerencséje, ugyanis emiatt emlékeztem rá, hányas a jegye.
Ugyanis kábé másfél óra múlva jött, hogy elhagyta a jegyét. Rekordidő alatt meglett, örült neki. Majd tíz perc múlva beadta. Rosszat sejtve ismét megjegyeztük a cuccát. Nemhiába. Nemsoká újra kikérte a táskáját (csak egy pillanatra), majd elment vele a kispulthoz, ahol a ruhatárjegyével próbált meg fizetni. Majd visszahozta, hogy tegyük vissza a kabátjához. Agresszívan rágózva. Kis idő elteltével újra kikérte, majd ismét berakta. (Két táskakivétel közben egyébként fel-alá járkált mindenfelé, mint aki holdkóros) Ezt még elismételte párszor, de már röhögtünk, ha jött, és próbáltuk lepasszolni egymásnak. Furcsán beszélt, és agresszívan rágózott... Valóságos csoda volt, mikor végleg kivette a pakkját, és hazament.
Extrán részeg ma nem nagyon volt, hacsak nem a lányka, aki elfikázott a pultunk előtt, majd elé/alá esve lendületből beleb*szta a fejét... Itt kicsit mindenki elsápadt, de ő vidám történésnek érezte, ha jól láttam :)
Az ilyen bulik, mint a mai készítik le agyilag leginkább az embert. Nincsenek sokan (4-5-6száz), de két-három blokkban gyakorlatilag egyszerre jönnek (ami terhelő sajnaos...), közte meg a síri csend és hullaszag, amikor nem tudsz mit kezdeni magaddal.
Ez mindenkire más hatást gyakorol. Van, amelyikünk néha minden ok nélkül felkiált, van, aki láncdohányzik, van, aki engem b*sztat (hehe :P), van aki kreatív ötleteit kezdi megvalósítani...
Nem tudom, P*stuban milyen húr szakadt el, mikor egy nagyon magas, hosszú hajú fazonra elkezdett mutogatni, hogy "A wuki két pontot ér!" Aztán mikor ő kerül sorra, tartsd vissza a vihogást... (bár, ő végülis nem volt pont - a mai pontversenyt egyébként 2-1 arányban vittem Écesz előtt...)
De most semmit sem tudok írni, pláne nem élvezhető formában, mert leesni készül a fejem.
Talán majd délután.

 Emlékeztek még arra, amikor embert öltek a Szigeten? Olyan 8-9 éve lehetett, ha jól emlékszem. Kicsiny gyermekként figyeltem az eseményeket a tv-ben, nem gondoltam volna, hogy valaha is beteszem a lábam arra helyre. Szüleim meg nagyon remélték hogy soha nem is fogom...
 A régi szép idők, sóhajtanak fel sokan, hiszen akkortájt egészen mást jelentett az a fesztivál mint most. Akkoriban még igazi magyar rendezvény volt, igazi magyar rockerekkel és punkokkal. részegekkel, Tankcsapdával, maximum egy nagy külföldi fellépővel.  Nem úgy mint most, mindenki külföldi, mindenhonnan reklámok ömlenek az arcodba, a koszos-szakadt punkok zsebéből meg kikandikál a PDA... A Nagyszínpados zenekarok feléről meg nem is hallottam, bár ez biztos az én műveletlenségemből fakad. Nem is ez lenne a lényeg, csak eszembe jutott, idén (tavaly, vagy mittudémén, 2007-ben) is majdnem vér folyt a legnagyobb európai fesziválon.
 Meséltem a konyhás haveromról, őtőle származik a hordósörös sztorim. Ezt a történetet is ő mesélte nekem. Dolgozott náluk egy pultos-mixer lány, és az egyik este lejött hozzá a baráti társasága bulizni. Ettek, ittak, jól érezték magukat, a lány felszolgálás közben beszélgetett velük. Egy kínai vendég elkezdett ráhajtani. Nem ő volt az első, tudta hogyan koptassa le magáról az ilyeneket, de a kis kínai csak nem akart engedni. A végén a lány barátainak kellett helyre igazítaniuk, hogy jó volna ha odébbállna. Nem hallgatott a szép szóból (vagy nem értette), tovább prólkozott, ami egyre kellemetlenebb lett a lány számára. Végül kisebb "rábeszéléssel" sikerült elküldeni. Vissza a munkahelyére, merthogy az egyik kínai kiszolgálópultban dolgozott. 10 perc múlva üvöltve, rohanva, 30 centis bárddal a kezében tért vissza... El volt borulva az agya, szerencsére hárman is ráugrottak és kicsavarták a kezéből a bárdot. Hogy mi lett vele nem tudom, gondolom kidobták a Szigetről. A legjobb helyen is előfordul az ilyesmi.

Talán egy dolgot mégis elfelejtettem a hétfői bulival kapcsolatban. Többen is voltak, olyan 3-an vagy 4-en, akik hoztak nekünk talált ruhatárjegyet. Ki is kérhették volna, így egy  bördzseki, táska, szövetkabát, esetleg IPod (:)) boldog tulajdonosaivá válva. De nem tették. Köszönjük nekik. Nem is mi, inkább a jegyek eredeti tulajdonosai. Fordult már elő olyan, hogy a buli végén jött a lány a cuccaiért, jegyét elhagyta, a cuccait meg már kikérték. Szegény sírt, tényleg nagyon sajnáltuk őt, a barátai próbálták vígasztalni. Mondtuk neki, hátha valaki részegen megtalálta a jegyét, kikérte, de holnap rájön hogy nem az övé és visszahozza... De mi se hittük hogy így lesz.
Szóval ha elhagyod a jegyed, azzal nem az a baj, hogy be kell könyörögnöd magad hátulra. Ha ráérünk, és normálisan, kultúráltan közlöd a bajodat, szívesen segítünk. Hátrahívunk és megkeressük. Két esetben nem szoktuk ezt megtenni: ha 1000-en ömlenek ránk és egy másodpercnyi szabad időnk sincs (nemhogy negyed óránk kabátot keresni), vagy ha nagyon részeg az illető. Nem azért mert útáljuk a részegeket, csak egyszerűen nem ismerik fel a kabátjukat. Így meg nincs értelme... Volt olyan hogy mind az 1000 kabátot végignéztük és nem volt köztük az övé. Megkérdeztem, biztos nincs-e a farzsebében. Ott volt, a kabátja pedig a helyén...
Tanulság:
1: Ne hagyd el a jegyed. A legjobb ha a mobilodba tolod az akksi mellé. Vagy ha lány vagy, a melltartódba. Nem olyan biztonságos, de szeretik a ruhatárosok.:)
2: Ha mégis sikerült elhagynod, nézd meg a farzsebedben. Ott lesz.
3: Ha mégse lenne ott, legyél kedves a ruhatárossal, ő is kedves lesz veled.
Még annyit a végére, volt olyan aki talált jegyet, a sajátját viszont elhagyta...

Laza volt ez a hétfő, sok mindent nem is tudnék hozzáfűzni. Labdáztunk, Bébé kártyatrükköket tanított, beszélgettünk sokat. Egy srác felismert, tavaly ősszel együtt utaztunk repülővel. Olyan 1200m magasságig, mert szóltak, hogy a jegyünk csak eddig érvényes, hagyjuk el a fedélzetet...:) Igen, ejtőernyőztem, két ugrás erejéig (ennyire futotta, egyetemi tesiként vettem fel), ő viszont folytatta. Most hétvégén volt egy vészhelyzete, nyílási rendellenesség, kinyílt mindkét ernyője. Szerencsére berakta egymás mellé őket, szépen leszállt kettővel. Azért nem lettem volna a helyében. Ez tipikusan az a helyzet, amit oktatáson csak megemlítetek, hisz egy a millióhoz az esélye... Para.
Idén ninjutsut tanulok, gondoltam hátha kevésbé veszélyes. Erre jön egy másik gyerek, ninjutsus csoporttársam. Könyékig fáslizva a keze... A Mester óra végén mutatott rajta egy leszorítást, csak a srác nem tudta hogy kell jelezni hogy elég már. Roppant egyet a keze. Izomszalagszakadás.
Következő félévben sakkozni fogok.