Szombat. Szokásos szombat.
Érdekes, ilyenkor van a legkisebb forgalmunk. Écesszel ketten lenyomtuk az estét izzadás és hiba nélkül. Egyetlen jegyelhagyónk volt, illetve ő sem jegyelhagyó, csak egy haverja lelépett, és nála volt a jegye. Viszont emlékezett a számára, megmondta, mije volt, mi van benne, írtunk egy átvételit, azt ő is csókolom.
Meg volt egy, aki miután beadta a cuccát, kiment az ajtón, majd visszajött, hogy elvesztette, úgyhogy az utolsó fogasról áttettük a kövire, és kapott egy újat... Igen, persze mindkettő megvolt neki, mikor jött érte, de ezt már szinte természetesnek vettük :)
Olyan szinten ritka volt a vendéginput, hogy volt, hogy egy órán keresztül csak ültünk (oké, strandlabdáztunk, meg olvastunk meg kártyáztunk, de az ugyanaz...)

Mivel említésre méltó csak annyi történt, hogy Indián (nevezzük őt így), az állandó szombati vendégünk, aki már nyitás előtt 2(!!) órával kint áll a bejárat előtt, méghozzá évek óta, ma mégsem az 1es jegyet kapta, ahogy az megszokott, mert közvetlen a pultnál beelőzték. Majdnem szóltunk, hogy előbb Ő, de végül is nem volt pofánk...

Ja igen, mivel-lel kezdtem az előző bekezdést, és nem zártam le. Szóval mivel... ...ezért én is offolok, mint Danika az előző posztban.
Velem cukrászdában esett meg (ott nyáron melóztam mint felszolgáló/pultos/takarító/mindenmás harmadmagammal) a következő (ez volt egyébként a kedvenc vendégnek-van-igaza sztorim):
Néni jön oda hozzám, mondja, két kávét szeretne. Kérdezem, milyet? Feketén, tejszínhabbal, tejjel, cappuccinó? (imádtam cappuccinót főzni. Nem szar porkávé, keményen zöld Segafredoból, frissen darálva, az illatától majd' elélveztem, karoson lefőzni, tejet gőzőlni isteni habosra, hmm...)
Aszongya csak simán espressó.
Két presszókávé, üresen? Kérdem én.
Igen, mondja ő.
-Cukrot adhatok?
-Igen kettővel.
-Tehát két sima espressó két cukorral (két hét alatt megszokod, hogy mindent 4szer megkérdezel, ált. még ez is kevés...).
-Igen, két sima kávé, cukorral.
Lefőzöm, kiviszem, mondok 280 Forint. Ő csak egyet kért.
-Elnézést kérek, máris visszaviszem...

Mivel Bébé az este minden mozzanatát elmesélte, megosztanék veletek egy szigeti történetet, okulásképp, hogy nem minden pultos, ami magyar, illetve a pénzesek közt is akadhatnak honfitársak. 
Kávépultos voltam, ergo az összes dolgozó (takarító, pultos, biztonsági, dj, mixer, stb...) nálam kezdte, ill. fejezte be a napját, hogy közben módomban álljon begyűjteni minden bennfentes információt a Sziget életéből. Ezt a sztorit egy olyan srác mesélte, aki szakácsként dolgozott az egyik kifőzdében, de persze italt is árultak. Dél körül jött kávéért, hulla másnaposan, és elmesélte hogyan történt az ominózus berúgásuk.  Halljátok hát.
Este, hajtás, odajön a pultoshoz egy magyar fickó (Szigeten vagyunk, fontos megemlíteni a nációt, hisz a magyarok olyan 15%-os kisebbségben vannak), és közli, hogy kér egy sört. Egy hordóval. Pillanatnyi csend, ez még a Szigeten is szokatlan. Pultos picit megrezzen, visszakérdez, biztos jól értette-e.
- Igen, verjenek csapra egy új hordóval.  
- őő, hát... Nem verünk csapra, megvárjuk míg ez kiürül, majd akkor teszünk újat. 
- De én egy újat akarok!  
- De hát ebben is ugyanaz van...  
- Figyelj! - mondja közelebb hajolva a pultoshoz - itt egy kis pénz, így már adod az újból?  (Azzal átnyújt egy húszezrest.)
- De akkor az egész hordót ki kell fizetned... 
- Jó, tudom.
Pultos ismét megrezzen, elgondolkodik, ez most mi lehet, majd aztán kiszámlázza a hordó sört. Szigetes áron ez olyan hatvanezer körül volt, plusz ugye az első húszezrese...  Fickó fizet, hordót kicserélik, majd csapolnak neki egy korsóval. És amire senki sem számít: megissza a korsó felét, köszön, majd távozik... Kifőzdések meg csak pislognak, ilyet még ők se éltek meg...
A sztorihoz még hozzátartozik, hogy miután a dolgozóknak sikerült feldolgozni a történteket, mindannyian tisztességesen berúgtak az "extra" pénzből. Végülis, 80,000 forint borravaló egy fél sörre nem olyan rossz...

Na, csak sikerült hazaérnem.
Minden terv szerint ment. Az volt a terv, hogy káosz lesz, halálhörgés, siralom, miegyéb.
Körülbelül 2 óra magasságában egyszerűen beteltünk. Ilyenkor elkezdjük a már kiadott kabátok helyére pakolni az újakat, a visszaadott jegyekkel. Ámde ez is elfogyot cirka 10 perc alatt. Ilyenkor nincs mit tenni, kikerül a "Ruhatár megtelt" tábla, hozzánk is, meg a bejárathoz is, hogy legalább az újonnan jövők ne akarjanak agyonverni minket. A Szabályzat (bezony, nagybetű...) azt írja elő ilyenkor, hogy egy darabig (értsd: 20-30 percig) nem veszünk be kabátot egyáltalában, csak kiadunk. A használt jegyeket gyűjtjük, és ha összegyűlik úgy 40-50 darab, akkor újra kinyitunk, és mindenki hepi. Elméletben.
Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy aki kivenni szeretné a cuccát, az se tudja, mert képtelen átverekedni magát a 3-4 sornyi tömör emberfalon, akik az arcunkba tolják a kabátjukat/táskájukat, hogy legalább az övéket vegyük már be, "ne legyünk már gecik", ők fizetnek többet is, legalább b*sszuk le oldalra a földre. Néhányan még ezreseket is lobogtatnak, de sajnos(?) akkor se tudom a hajamra kenni a cuccukat. Nem beszélve arról, hogy ha megtennénk, a maradék 40 ember a föld alól is megpróbálna előkeríteni egy koncolórudat.
A legjobb ámbár még is az az egészben, hogy nem tudod nekik elmagyarázni a folyamatot. Merthogy:
Effektus:
Valakinek mégis sikerül kivenni a kabátját.
Reakció:
"Ennek a helyére ne mondd már, hogy nem tudod bevenni az enyémet?!" Ezt körülbelül 8-10 ember kiabálja egyszerre.
És te megpróbálod a lehetetlent:
Megértetni velük, hogy ha most kicsit ezt abbahagyja, félreáll, épp egy 2-3 méternyit, hagyja, hogy a hazamenni kívánók hozzájussanak tulajdonukhoz, mi meg a jegyükhöz, akkor hipp-hopp ki tudunk nyitni újra (mert 5-10 jeggyel nem fogunk, az tuti), és az neki is jó, mert hamarabb mehet tovább inni, ezúttal pólóra vetkezve, és nekünk is jó, mert anyámnak eláll végre a csuklása.
De ez egy összetett logikai szerkezet, amelyet sajnos alkoholtól terhelve nehezen dolgoz fel a kiművelt szellem is, úgyhogy marad minden ahogy volt, pedig egy idő után a kidobók rendezők is próbálják elmagyarázni ezt az egyszerű ok-okozati kapcsolatot.
Hálistennek max. másfél óráig ha húzodott a dolog, beleszámolva az újranyitást és a maradék cucc bevételét is.
De nem csak befelé voltak érdekes dolgok ma.
Hosszú hajú srác jön b.nőjével, adja a jegyét a kollégámnak. Az kihozza, ami rá van írva. Gyerek hőbörög picit (bár! kultúrált formában. Követendő példa. Azonban kiderült, hogy nem udvarias, csak lassú agyilag...), hogy volt még egy pulóvere is. Mondja neki kollégám, hogy nem, nem volt, nincs a cuccaihoz írva. De, de, volt. Gondolat: Biztos külön rakta le, csak nem emlékszik, hogy még egy jegye volt. Nem baj, akkor a közelben kell lennie, jöjjön be, keressék meg együtt (a két kabi közben visszakerül eredeti helyére a fogasra). Kolléga behívja, Lassú László (nevezzük eztán így) bejön. Kolléga mutatja, itt a kabátod, keresd a pulcsit. LL keresi. Nincs meg. Nem sokkal később leesik neki a tantusz, hogy hoppá! hát el se hozta ma, ezért nem volt felírva... Majd közli, hogy akkor a saját kabátját kivenné, a barátnőjé még marad. Kolléga odaadja. Itt jött el a pont, amit senki nem várt:
Lassú kartárs edukál egyet Éceszen, hogy akkor a jegyet át kéne írni, hogy már csak egy kabát van rajta, mert úgy LOGIKUS, nem?! Itt pöppet bekékült a kolega arca, de röhgés formájában kiadta magából. LL ezután kimegy a ruhatárból, majd megszólal: Meg kéne még a barátnője kabátja is...



Ellenben volt ma pozitív kivétel. Egy halál józan, mosolygós fazon jött a párjával, és megkérdezte, hogy mivel elhagyta a ruhatárjegyét, melyik nap tudna a kabátjáért jelentkezni, és hol? Ezzel indított. Komolyan mondom, könnyekig meghatódtunk (mindenféle iróniától mentesen!). Soha, senki ilyen korrekten nem állt még hozzá a dologhoz. Azonnal megkerestük persze a cuccát az ezerakárhányból, ezt nem lehetett annyiban hagyni. Mikor elment, percekig beszéltünk, mekkora jó arc volt.
Pedig ha belegondolok, egy vendég, aki elhagyta a jegyét. Mi negyed órát túrtuk a cuccáért a ruhatárat. És milyen kép marad róla? Hogy egy igazi úriember, akivel ritkán hoz össze minket a szerencse. Ennyit tesz egy kis jómodor és megfelelő hozzáállás. Követendő példa.

Hát, a mai party várakozáson alulira sikeredett vendégszám tekintetében...
Pedig már a hét elején előre rettegtem tőle. Úgy látszik a "konkurens :)" klub Hatlövetű Imre koncertje sikeresen leapasztotta az ilyenkor szokásos vendégszámunkat a felére (kb 600an voltak).
Gríz nemigen volt, tényleg nyugodt volt az este, a szokottakhoz képest. Azért a buli elején, úgy 11 óra magasságában kaptunk egy látens narkolepsziást... Bejött kockás flanellingében, köszönt, tántorgott egyet, majd egy határozott mozdulattal ráhajolt a pult nyugati oldalára, és rajtaütésszerűen elaludt. Hagytuk egy pár percig, mert nem volt nagyon büdös, és volt min röhögni. Már ekkor gyanús volt, hogy nem ébred rá fel... Próbáltuk magához téríteni, megbökdöstük. Semmi. Újra. Semmi. Hm. Előkaptam egy esőernyőt, és finoman ráböködtem, de arra sem reagált. Mondom jó, akkor megfordítom az ernyőt (mégiscsak tompább a nyele...) és elkezdtem keményen szurkálni. Nagynehezen kinyitotta szemét, amin azért bőven látszott, hogy fingja nincsen róla, hol van. Elég hosszan kellett neki magyarázni, hogy mosmá menjen má el má mosmá bulizni... Majd szinte egyik pillanatról a másikra eltűnt. Király, lelépett. Azért a pult elé még benéztünk, nem csak oda terült-e ki...
Fél öt magasságában láttuk legközelebb, akkor már ing nélkül, és próbálta tőlünk kikérni a kabátját, ami már akkor sem volt neki, amikor jött... Viszont kijózanodott majdnem teljesen. Mit tesz az idő...
Ami viszont már komolyabb gyerek volt, az egy bőrdzsekis takonyrészeg, aki, miután kivittük a kabátját, elkezdte keresni rajtunk az iPodját. Hogy elcsórtuk (mindenkinek ez az első gondolata egyébként ilyen, és ehhez hasonló esetekben, én valahogy mégsem tudok hozzászokni). Mondtuk, hogy nem igazán az a fő elfoglaltságunk, hogy esténként végignézzük az X száz kabátot, hogy melyikben van iPod, és ellopjuk azt gonoszul (kabátba egyébként még akkor sem nyúlhatunk, ha a gazdája kéri. Ez gyakorlatlan dohányosoknak szokott mindig a baja lenni, mert ki kell venniük a kabátjukat a benne felejtett cigi miatt). Majd forgó szemekkel közölte, hogy pedig kurvára úgy nézünk ki, és majd a haverjaival úgyis kivereti belőlünk. Aztán még elkezdett volna még valamit sértegetni, de közöltem vele, hogy kurva gyorsan húzza el a belét, mert kezd bennem is fölmenni a pumpa tőle... Az ilyenek ki tudnak borítani. Most persze őt is meg lehet érteni (bár nem ő lenne az első, akiről kiderül, hogy nem is volt nála/máshol hagyta el. nem is a századik... Ebből a legspílerebbek azok, akiket egyszerűen nálunk ér a hajnali hazamenési kényszer, és egy tök másik klub/diszkó ruhatárjegyével akarják kivenni a cuccukat. Sose értettem, hogy télen hogyan tudnak kabát nélkül átérni hozzánk a zergeb*szó hidegben... Úgy látszik, még ennyit is lehet inni...) Szóval biztos szar érzés, ha az ember elhagyja valami fontos/drága cuccát (én is hagytam már komplett övtáskát mozivécében mobillal, PDAval, satöbbivel...), nyílván kiborult. Mi meg faszául rossz helyen voltunk rossz időben. Ha nem kezd el rögtön tolvajozni, meg megveretéssel hergelni, talán még azt is sikerül neki elmagyarázni, hogy akár máshol is elhagyhatta. Remélem nem így volt, és otthon megtalálja, ha hazaért.
Szóval ennyi volt az izgalom.
De a java még hátra van. Holnap (illetve ma...) este iszonyat nagy buli lesz nálunk, száztrillió emberre számítunk, totál káosszal vegyítve.
Ráadásul olyan zenével, amit ki nem állhatok...
A legszebb az lesz, hogy egy kivételével ugyanaz a team lesz, aki ma is volt, úgyhogy baromira ki lesz pihenve mindenki. Főleg én, aki este hatig az egyetemen leszek. Nehogy már legalább előtte aludjak...
Majd szurkoljatok :)

Egy történet olyan másfél évvel ezelőttről, még nem dolgoztam, régebb óta itt levők mesélték.
Péntek este, drum'n'bass party, szokásuk ilyenkor az embereknek hogy betépnek előtte. Ha van eszük, előtte, ha nincs akkor a wc-ben, ahol aztán jól elkapják őket, kidobják az utcára, hogy utána a füves haverjaikkal f****ó-zhassák a kidobókat. Szóval jön a gyerek, be van tépve mint az állat. Odaadja a jegyet, türelmesen vár, amikor is a ruhatáros leteszi elé a kabátját. Egy fekete bőrdzsekit. A srác "Segítség, krokodil!!!" felkiáltással, mint akinek hirtelen veszélyben az élete, elrohant a helyről. Azóta sem jött vissza a kajmán kabátjáért...

Helló mindenkinek! Bemutatkoznék: Dani vagyok, Danci, Danika, de a legtöbbeknek csak egyszerűen az a  ruhatáros k****g... Amúgy meg ennek a blognak az egyik társszerzője. Remélem csatlakoznak majd később a többiek is, addig szólnék néhány kedves szót én is az olvasókhoz.
Hogy mi a célja ennek a naplónak? Még talán mi sem tudjuk igazán. Elsősorban talán szórakoztatni. Merthogy mókás dolgok történnek velünk napmintnap (éjjelmintéjjel...), amik egyszerűen kikívánkoznak belőlünk.  Illetve, mivel nekem volt szerencsém fesztiválokon -  többekközött a Szigeten is - pultoskodnom, néha csemegézek majd az ottani sztorikból is.
Most pedig, mivel k***a másnapos vagyok, elmegyek aludni, holnap talán már valami összeszedettebbet is postolok ide. Addig is tessék serényen kommentelni, a legjobb hozzászólók között minden hónapban egy ingyenes ruhatárra szóló kupont sorsolunk ki!

Február. A hónapok hétfője. BéTéKás Történész-est.

A tegnapi buli is kiemelt lett, 3 fővel (GyK: egy buli kiemelt, ha az egy ruhatárosra jutó kabátok száma meghaladja a 300at. Az sok, igen. Néha négy emberrel is kijön a dolog. Igen, tudom, hogy csak 900 fogasunk van. Szar dolog 1200-1300at ilyenkor bepakolászni, hogy el se legyen kavarva...)
Hálistennek kavar nem volt, egy konkrétum volt az 555ös fogassal, de kiderült, hogy nem b*sztuk el, csak nem 555ös volt a jegy, hanem 535. Úgyhogy ez a rejtély gyorsan megoldódott...
Jegyelhagyó csak 3-4 volt, egy közülük retúrcetlis, de szerencsére mikor visszaraktuk a cuccát, megjegyeztem a számát, már magam sem tudom, miért, úgyhogy mikor villantotta a 670es jegyet, már reflexből a 156os fogast kerestem...
Volt viszont egy szerencsétlen arc, őt komolyan megsajnáltuk, pedig az embereket kevesen rühellik rajtunk kívül jobban. Elhagyta a jegyét, de a cucca már nem volt bent. Egyáltalán. Mivel elég feltűnő kabija volt, egy kollégám emlékezett rá, illetve arra, hogy már kiadta.
Ilyen egyébként könnyen előfordulhat. Ha elhagyod a jegyed, valaki megtalálja, és kiveszi. Benne volt a tárcája, összes irata, lóvéval, mindennel.
Később visszajött szólni, hogy meglett a pakkja, kint a Klub előtt szétgórva, iratok, tárca is meglett (zseton persze nuku).
Úgyhogy érdemes vigyázni arra a kersztbeb*szott cetlire.
Más érdekes nem is történt, ha emlékeim nem csalnak. Illetve még buli elején volt egy lány, aki "csak egy percre" szerette volna kikérni a kabátját. Efféle ügyekről később még lesz bővebben...
Szóval mondtam neki, hogy oké, kiadjuk, de visszatenni ugyanúgy 50 HUF. Ezt nem mi találtuk ki, így van a Klub szabályzatában, ki is van írva, betűvel, mégis sokan nyígnak rajta. Ő speciel nem nyígott, hanem próbált nagyon kedvesen mosolyogni, hogy jaj, ne már, naaa, izééé... Tényleg kedvesen mosolygott, én már majdnem mondtam neki, hogy akkor hagyd a picsába (ilyen helyzetekben ált. én török meg leghamarabb, de csak mert rühellek 5-10 percet ezzel baszakodni), nem kell majd újra beraknod, még a jegyed is tartsd meg... Mondtam volna MAJDNEM. Ebben a pillanatban ugyanis, talán látva a szememben a villanást, colos kollegám kivette a jegyet a kezemből, és összetépte fapofával. Szerintem engem hirtelen jobban sokkolt a látvány, mint a csajt, aki beletörődött a sorsába, és az ezzel járó, csocsónyi anyagi áldozatba, nekem viszont hátra kellett mennem, hogy ne röhögjem arcon.
Ezek a hirtelen dolgok egyébként a hangulat függvényei. Minél fáradtabbak vagyunk, minél később van, és minél kevesebben vannak a klubban, annál inkább lefáradunk agyilag, és akkor kevéssé vagyunk szociálisak. Ez általában a vendégekkel viccelődésbe, pofátlan oltásba, labdázásba, pultrarajzolásba és egyéb kreatív tevékenységbe, valamint fogadásokba torkollik (ha van lent a vendégek között ismerős, akkor szinte biztosan). De leginkább a szopatásba. Persze csak finoman...
Bár erről majd ír más...

Az egyik kedvenc fajtám. Egy óráig is képes részegen könyörögni, hogy ruhatárjegye ugyan nincsen, de legyek már g*cijófej, és a kb. 8-900 kabát közül keressem már meg az övét (ami természetes módon fekete szövetkabát, ha igazán jó napom van. Ez a kabátok kb. 60%-a). Ráadásul nem érti, hogy miért nem fogom én neki megkeresni, mikor ő elmondja, hogy mi van benne. Aztán lehet neki magyarázni negyed órát (!), hogy attól még én nem fogok rálelni hirtelenjében, ha tudom, mi van a zsebében, mert ha hiszi, ha nem, azt nem látni kívülről. Miután kisírta magát, és visszajön 600adszorra is (lehetőleg a legnagyobb hajtás közepén, mikor 30an nyomják rád a pultot, épp készülünk betelni, valamint még 4 ember, hat haverja cetlijével felfegyverkezve szeretné visszakapni a dzsekijét. Ilyenkor Ő -az aljas retúrcetlis- odasunnyog, megkapaszkodik a pult szélében, majd borfelhőt maga elé eresztve(esetleg sört, ez opcionális...), összeakadt szemmel próbál az irányomba koncentrálni, és komoly arccal azt kérdi elfúló hangon: "Ne haragudj?!") Ilyenkor MÁR lilul a fejem, de ez az a pont is, ahol már mindenkinek elege van belőle, úgyhogy behívjuk, ami ritka kiváltság, és megkerestetjük vele a cuccát. Miután megtalálja (átlag 20  perc), megmondja szépen, mi volt benne, felvesszük az adatait, íratunk vele egy átvételi elismervényt (kint közben anyáz a tömeg, és türelmetlenkedik. Igen, ebben a sorrendben...). Ezután faarccal közli, hogy ő szeretné még berakni a cuccát, mert még nem megy, csak meg akarta keresni. Igyekszünk ilyenkor nem pofán verni, majd kap egy új jegyet, és bevesszük a cuccát.
Második felvonás:
Két órával később, ruhatár szín. Retúrcetlis balról jő.
Menne haza, és adja a cetliét. Az elsőt. Igen. Ami elveszett. Állítólag. És amin már nincs a cucca. A procedúra meg kezdődik elölről...

Ilyen állatunk hálistennek nincs minden este, csak kb. minden harmadik bulin. De van, hogy több is akad egy este.
Általában hímnemű, és általában TéTéKás, vagy BéTéKás. Rendszerint boroskólát fogyaszt, vagy csapolt Ászokot, "keményebbet", még akciós italt sem vesz magához. Gyakran táska is tartozik hozzá.
A ruhatárost tiszteli, és boldog, ha segít neki, magát okolja a történtekért. Jogosan. Rendszerint leoltjuk.

Sokat gondolkodtunk, vajon érdemes-e ezt a blogot létrehozni  pont (Danci kérésére)?
Még nem tudjuk, az-e, de megpróbáljuk. Idővel elválik.
Az ötlet onnan származik, hogy gyakorlatilag elmesélhetetlen egy szuszra az az élményanyag, ami egy ruhatárban csapódik az emberre egy nyolcórás műszakban.
A különböző "klubvendég" archetípusokat gondolom nem kell bemutatni senkinek, de úgyis elő fognak kerülni a későbbiekben. Nálunk, legalábbis szerintem, megtalálható az összes. Lesz, akikkel általánosságban foglalkozunk majd (pl. zárás-előtt-fél-órával-érkező-magárólnemtudó, 50-ki*szott-forintot-a-kabátjáért-sajnáló-erősen-zsidózó, ésatöbi...), de lesznek egyedi esetek is. Fényképanyag sajnos nem mindig lesz mellékelve (technikailag korlátozottak vagyunk egyelőre...), de ha lesz kapcsolódó a partydroidon, vagy a partyretardson, hivatkozni fogunk rá, az ziher.
Frissülés az beosztásfüggő lesz, de sanszos, hogy gyakori.
Tessenek tehát felkészülni, hogy szembesülnek önmagukkal, méghozzá a pult túlsó odalának szemszögéből!